Menü
 
Érdekesebb oldalak
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Ezt hallgatod most
 

Micimackó Dala

 

 
Látogatók száma
Indulás: 2007-05-13
 
Biográfia

Életrajz 

Alexandra Móna a becsületes nevem. A Móna név apucika okossága volt. A Max Payne-ből. Úgyhogy köszönet érte a finneknek.

Szóval 2005 05 hó 20-án születtem hajnali 05 óra 20 perckor az év 20-ik hetének 5-ik napján. Jó mi? Minden 20-as meg 5-ös.

Ezek még nem digitalis képek sajnos

A 1.sz Semmelweis Nőgyógyászati Klinikán Belics Zorán doktorbácsi kezei között és Hajagos Orsi szülésznéni áldozatkész segitségének köszönhetően. Meg kell említenem még nagynénim Rita nevét is aki végig anyukám mellett volt a szülőszobán és ezzel nagymértékben hozzájárult, hogy az utam zökkenőmentesebb legyen az "újvilág" felé. Halleluja! 

 

Apuci nem bírta az "izgalmakat" ezért  "távoli" szemlélője volt az eseményeknek. Aztán hamar megérkezett, itt éppen ismerkedünk:

Születési súlyom: 3850 gramm - Testhosszom: 56 cm volt. A szemem színe: kék - Hajam színe: barna - A hosszától ámuldoztak az emberek.

Miután hazakerültem, az ágyából azonnal kitúrtam apucikát - jelezvén, hogy új seriff érkezett a városba. A kiságyat csak látásból ismerem. Azóta sem vagyunk tegezőviszonyba úgyhogy akinek kell szabadítson meg tölle. Köszike!

2-3 hetesen felemeltem a fejem, hogy megnézzem hun vagyok.3 és fél hónaposan megfordultam, hogy ki van a hátam mögött.;)

6 hetes koromban már intenzíven mosolyogtam, tetszett, hogy mindenki a kedvemben akar járni. 3 hónaposan már ezen egyenesen kacagtam.:))

Kedvenc időtöltéseim közé tartozott:

Anyucikán lógni egész nap:    Pancsizni:

                               

Hintázni a felfújhatós gumifotelban és a hintában:

  

Apucival compjuterezni:

Olvasni:                            Egérrel a kezemben ugrálni:

                               

Kedvenc ételeim: 5 hónapos koromtól ráfanyalodtam a bébiétel nevű "trutymóra", ezen belül a barackos hús, paradicsomos hús, paradicsomos hal, alma-krumpli, alma-banán öszibarack összetétel állt közel a szívemhez.

Kedvenc italaim: 4 hónaposan kezdtem hanyagolni a köménymagos teát, persze a gyümölcsízűek továbbra is a zsánereim maradtak, de a bébiitalok egyenesen lenyűgöztek.     

A fogaim rendszerint 2-3 hónappal hamarabb bújtak ki, mint ahogy kellett volna, így hat hónapos koromtól kezdtem szépen lassan  ragadozóvá  válni.

Kúszni-mászni 7 hónaposan még nem nagyon volt kedvem, bár a bébikompot sűrűn részesítettem előnyben:

Az első karácsonyom "remekül" telt, rá se hederítettem a fenyőfára.

Aztán újév első napján beköltöztünk anyucival a László Korházba krupp nevű betegség következtében. Itt töltöttünk 10 napot.

2006 január 17-én először másztam egyet, 20-án felültem egyedül, 24-én meg úgy döntöttem, hogy átmegyek homo erectus-ba, mivel ülve nem értem el a tévé gombját.

Pontosan 10 hónaposan már egyedül tettem meg az első lépéseket. 11 napra rá már bebarangoltam a lakást. Na ezután új dimenzióba kerültem.

Néhány kép rólam és kedvenc időtöltésemről:

Ezek már digitalis képek

  

  

  

  

  

  

  

  

Aztán ahogy cseperedtem egyre inkább élénk érdeklődést mutattam a négylábúak iránt és mára már rajongássá vált az ebek utáni lelkesedésem:

  

Majd egy éves koromban megismertem országos cimborámat Morcikát akihez azóta is erős érzelmi szálak kötnek.

  

  

Folyt köv., addig is puszilok mindenkit.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Értékeld az oldalt
Lehetőséged van értékelni az oldalt, hát tedd meg!
A szokásos kérdés - Milyennek találod? Muhahaha...

Nagyon Szuper Fantasztikus
Kegyetlen Jó - Én Is Akarok
Mindjárt Sírok, Hogy Nekünk Nincs
Annyira IRIGY Vagyok, Hogy Nem Is Szavazok
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Dumaláda ;)
Chat szabájzat: - Vélemény, hozzászólás, minden jöhet ;)
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Ennyi az idő:
 

Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Új mese a Mesetárban! Ha tudni akarod, mit keres egy tündér a kútban, gyere és nézz be hozzánk!    *****    Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG